Arany János: Vörös Rébék

Populáris kultúra az „Arany 200” jegyében – ármány, cselszövés és halál a Vörös Rébékben

Eve
Írta Eve
 

Nagy nap ez a mai: éppen ezekben a percekben hangzik el ünnepi bejelentés keretében Tatán, hogy mely zseniális színészek fogják megénekelni Arany János kevésbé ismert balladáját, a Vörös Rébéket. Az enyém pedig az a megtisztelő lehetőség és feladat, hogy miközben javában zajlik a sajtótájékoztató, a média közül elsőként tárhatom elétek a musical ősbemutatójának titkait.

Pesty-Nagy Kati író és rendező a Vörös Rébék musical alkotótáborának oszlopos, mi több: alapító tagja. Arany János művei – és legfőképp balladái – már tanulmányi évei alatt is bekúsztak agyának leghátsóbb rekeszeibe és ott várták, hogy bimbóból végül kivirágozzanak. Ennek az ideje pedig most jött el (sors-szerűen éppen a tavasz beköszöntekor): Arany születésének 200. évfordulójára megszületett a Vörös Rébék musical ballada.

Hogy miért pont Arany János eme balladájára esett a választás és miért pont musical feldolgozásra, annak két egyszerű oka van: Katitól megtudom, amit eddig még – szégyen és gyalázat, de – nem sejtettem: Arany nagy zenekedvelő volt sőt, ő maga is írt dalokat. A zene pedig, mint egy híd képez utat a közönség és a kultúra között. Olyan populáris műfaj ez, mely kortalan és örökzöld: mindig jó helyen és jó időben volt, van és lesz.

 

Tehát a Vörös Rébék musical ballada, stílusosan maga az „Arany középút”: mindenkihez szól és bárki számára – lehet – katartikus élmény. A történet persze nem egy klasszikus happy-end, ezért leginkább a 14 éven felülieknek ajánlott, de azon felül kötelezően. Ha szerethető, szenvedélyes és sokkolóan hatásos, „hasbarúgósan meghökkentő” szórakozásra vágysz: ott a helyed a tatai ősbemutatón.

Ami a sztorit illeti, nincsen túlbonyolítva: van benne szerelem, ármány, cselszövés, csábítás, gyilkosság, halál. Előbbiek alapján a Vörös Rébék beillene a „Paula és Paulina” brazil szappanopera 2017-es etűdjének, de ennél Arany sokkal eredetibb: Vörös Rébe, azaz Rebeka (aki feltehetően vörös hajú) egyszer asszony, máskor varjú alakjában megkísérti Pörge Dani kedvesét, Terát. Tera félrelép a Kasznárral (gazdatiszt), és teherbe is esik. Az ügyek ilyetén állása és maga a megcsalás ténye Pörge Danit többször is gyilkosságra ösztönzi, szóval ne várjunk megnyugtató végkimenetelt – tanulságra viszont számíthatunk.

Most pedig jöjjenek a részletek: a Vörös Rébék premierje 2017. július 28-án lesz Tatán, a Szabadtéren. Pesty-Nagy Kati rendező és Sándor Dávid koreográfus mellett Derzsi György zeneszerző nélkül sem jött volna létre az összhatás, mely a színészekkel a Vörös Rébéket közkedvelt musicallé varázsolja. Derzsi György maga a zenei sodrás, a karakterek zenei megalkotója. És hogy kik lovagolják meg mesterien a hangok hullámait? Íme a Vörös Rébék szereplői tőlem (azaz Pesty-Nagy Katitől) elsőként!

A Kasznár: Aki a Rébék eszelősen jóképű, csábító férfi alakja, Vadkerti Imre.

A Rébék: Kecskés Tímea nem csak a musical balladában, de a magyar színház világában is neves és sokoldalú zenei tehetség. Igen, őt láthattuk a Vámpírok báljában is. Azóta már külföldön is elismerték tehetségét, és erről „Rebi néni” alakjában is meggyőződhetünk majd.

A Pap: Aki által hitelessé és kerekké válik az egész musical. Turek Miklós, a Versszínházi sorozatáról híres színművész adja meg a Vörös Rébék komolyságát, igazi mélységét.

Pörge Dani: Akinek szerepére olyan fiatal, lendületes színházi előadót talált a rendező, hogy keresve sem találhatnánk mi sem jobbat. Pásztor Ádám hirtelen, feszült, szenvedélyes, a zenét pedig belé oltotta az élet.

Tera: A szakmában „angyalhang”-ként ismert Bucsi Annamária lesz a központi jelenség: a szépség, maga a csalfaság.

A Vörös Rébék üzenete pedig Neked szól: mindig van út és elágazás, mindig van választási lehetőség. Ha pedig ember vagy, hibázni fogsz. Hibázz, válassz és tanulj.

A Vörös Rébék musical balladáról és a teljes szereposztásról további információkat találsz a musical ballada hivatalos honlapján.

Pesty-Nagy Kati hivatalos Facebook oldalán pedig naprakészen informálódhatsz!

A Borítókép és a plakát képek forrása a Vörös Rébék hivatalos honlapja.


Hajdú-Bihari Napló interjú Ádámmal

A színészet örökös “bányászmunka”

 

A csukódó kapuk nem véget, hanem várakozást jelentenek.

Debrecen. Pásztor Ádám nem annyira „Csavard fel a szőnyeget-típus”. Szerény, intelligens, válaszait megfontolja. Olyan ember, akivel jó leülni egy teára, s beszélgetni bármiről. Szinte nehéz elképzelni, ahogyan Fenyő Mikiként szerteszéjjel tolja a bútorokat és feje tetejére állít mindent egy éjjelen. A Csokonai Színház december 18-án bemutatott Made in Hungária című musicalének meghívott főszereplője azt mondta, épp azt élvezi, hogy tőle távol álló ruhákat próbálhat fel, simíthat magára, majd vállára akaszthatja és színesítheti vele a következő munkájának lélek-jelmeztárát.

A honlapod változó háttérképein mindig megjelenik egy ajtó. Van szimbolikus jelentősége?

Pásztor Ádám: Nem volt koncepció, viszont most, hogy említed, azt gondolom biztosan meg van az oka. Hiszek abban, hogy ahol bezárul egy ajtó, ott megnyílik egy másik. Emberi kapcsolataimban és szakmai életemben is tapasztaltam ilyet.

A fővárosi Pince Színházban játszott három előadásomból kettőt levettek a színről az előző évadban a vezetőváltás nyomán megváltozott koncepció okán. Megviselt, hogy nem búcsúzhattam el kellőképp a daraboktól. Amikor színpadon álltam nem tudtam, hogy ezekben utoljára.

Hogyan kerültél egy vidéki színház zenés darabjának a főszerepébe?

Pásztor Ádám: Felhívtak. Ez az eset rímel, az előbb említett jelképekre. Akkoriban épp azt éreztem, hogy záródnak körülöttem a kapuk. Ilyenkor szokott a semmiből érkezni például egy biztató telefon: „Mit csinálsz novemberben, mert lenne itt egy szerep?” Ráadásul főszerep, amire nem nyílik mindennap lehetősége a fiatal színésznek. Kedves barátom, volt osztálytársam, a Csokonaiban játszó Papp Pista puhatolózott legelőször nálam, aztán a művészeti titkárságról hívtak, hogy kivel kell egyeztetni az aktuális munkáimat, szerepelsőségeimet. Az első telefon után alig egy héttel itt voltam a tánckari próbán. Családias légkör fogadott. Már az elő találkozás alkalmával végtelenül kedvesen fogadtak az itteniek, pedig én csak, mint megszálló vendég csatlakoztam ehhez az egységhez. Garay-Nagy Tamással, a darabbéli édesapámmal gyakran keressük egymás társaságát, jókat beszélgetünk. Kicsit idetartozónak érzem magam attól, hogy sok történetet megoszt velem.

Nyilatkozataidból mindig kiolvasható, hogy állandó feladatodnak tartod a tanulást. Mit viszel tovább a „hátizsákodban”?

Pásztor Ádám: Nagyon sokat. Szakmailag főleg a másikra való odafigyelést. A pörgős prózai jeleneteknek nagyon feszesnek kell lenniük ahhoz, hogy egyértelműek legyenek benne a szándékok. A szereplők kapcsolatainak akár egy pillantásból ki kell derülnie. Tibi (Mészáros Tibor, a rendező / a szerk.) több órát is rászán ezek letisztázására. Minden egyes kollégától megtanulhatom, hogy ő hogyan old meg szituációkat, miképp viszonyul hozzám. A próbafolyamatokban az a kihívás, hogy mint emberek tudjunk figyelni és hatni egymásra. Egy új színésszel való közös munka, nyitottságot igényel. Nagy tanulság nekem, hogyan tudok feloldódni egy jól működő, összeszokott társulatban úgy, hogy ne tűnjek ki „szólózással” vagy értsem nem magamnak dolgozok.

Érezhető-e különbség abban, ahogyan színre visz a művet egy vidéki és egy budapesti kőszínház?

Pásztor Ádám: Budapesten a nagyobb zenés színházi művek alkotófolyamatába is belekóstolhattam. Ott gyári munka folyik. A precízen szerkesztett, nagy szériában játszott darabok színrevitele, sokkal feszítettebb tempót követel. Úgy érzem, vidéken jobban odafigyelnek az emberre. Inkább lassabban haladnak, de a cél felé vezető út minden lépése tiszta. Nagyobb hangsúlyt kap az, hogy a színész mennyit, mit és hogyan mutasson meg saját magából. Másrészt a fővárosban működik a sztárkultusz, amely „szabályai” szerint, hiába lennél alkalmas egy szerepre, nem kapsz lehetőséget, ha nincs neved a szakmában.

Nehézség ez vagy motiváció?

Pásztor Ádám: Előbbi. Nem motivál, hogy „sztár” legyek. Személyiségemből fakadóan nem érdekel az a sztárkultusz, amit Magyarország most képvisel. Ezért is hangsúlyozom a tanulás fontosságát. Szerepeken, lehetőségeken át lehet magabiztosabbá, természetesebbé válni a színpadon. Minél több emberrel, rendezővel, kollégával találkozom, annál többet viszek tovább a tarsolyomban a következő produkcióba.

Ha megragadnék egy közegben Pesten, akkor talán belefásulnék, mert folyton olyan szerepkör jönne az életembe, amire egyszer már képes voltam, amihez meg van a technikám, tudnám hogyan fogja leinstruálni a számomra ismert rendező a jeleneteket és mi lenne vele a célja. Épp ezért jó mindig máshol játszani, hogy a különböző rendezők valami mást is meglássanak bennem és én is magamban. Ez „bányászmunka”.

A darabbéli Mikinek melyik tulajdonságát találtad meg könnyen magadban és melyiket kellett vésővel kifaragni abban a bányában?

Pásztor Ádám: Sosem voltam lázadó típus, ám mindig szerettem volna kicsit az lenni. Az nem feltétlenül rossz tulajdonság, hogy valaki maga köré tudja toborozni a sokaságot egy jó ügy érdekében. A fiatalok csak jól akarták érezni magukat a zene által, kitörni az akkori rendszer korlátaiból. Ez nem feltétlenül jelentette azt, hogy garázdálkodni fognak. Miki érzelmes, szerelmes része viszont ismerős, ehhez könnyebb volt az élményeimből meríteni. De épp most ott tartok, hogy jobb a lázadást csinálni, mert új, izgalmas játék. Remélem egyre bátorodni fog bennem ez a jó érzés.

Az alternatív színházi produkciók a fővárosban ismertebbek, Debrecenben pedig egyre több kezdeményezésnek örülhetünk. Mi a véleményed a deszkákon túli színház jövőjéről?

Pásztor Ádám: Fél éve merültek fel bennem kérdések az alternatív színházak működőképességéről. Személy szerint nagyon jónak találom, hogy fiatalok a sültgalamb-várás helyett, átlátva a mai színházi közeget, önerőből, akár egy lakásban összeállnak és játszanak. Azért mert szeretnek játszani és szeretik a színházat. Már a szándék, hogy értéket akarnak közvetíteni és szeretetből csinálják, nagyon fontos, megsüvegelendő. Ne legyen igazam, de úgy látom, a kőszínházakban kiveszőben van az, hogy az üzleti érdek másodlagos tudjon maradni. Ezért sok pályakezdő fiatalt látok, aki nem kapja meg a lehetőségeket, amivel naggyá válhatna. Félő, hogy így elfojtódik az elkövetkező színészgeneráció születése.

Horváth Borbála

borbala.horvath@naplo.hu

 


MADE IN HUNGÁRIA

MADE IN HUNGÁRIÁRA KÉSZÜL A DEBRECENI CSOKONAI SZÍNHÁZ

BEMUTATÓ: 2015.DECEMBER 18. 19.00 óra

Miki – egy srác, aki megjárta Amerikát
Pásztor Ádám m. v.

Jerry Lee Lewis
Szalma Tamás Jászai-díjas m. v.

Vera – nem csak egy csaj a sok közül
Hasenfratz-Szegvári Júlia e. h.

Röné – a csókkirály, gitáron
Kiss Gergely Máté

Marina – a csaja
Mészáros Ibolya e. h.

Rudi cukrász, dobon
Papp István

Csipu – szaxibűvölő
Dargó Gergely

Tripolisz – a bivaly basszusos
Janka Barnabás

Kis Nyírő – önkéntes technikus
Sárközi-Nagy Ilona

Bigali – Az Elvtárs, polifunkcionárius
Dánielfy Zsolt

Anya – mármint Mikié
Ujvárosi Andrea

Apa – mármint Mikié
Garay Nagy Tamás

Sampon – minden lében kanál, mondhatni köcsög
Pál Hunor

Hella – NDK-s cserediáklány, a javából
Szakács Hajnalka

Gretchen – szintén NDK-s
Gyurkovics Zsófia e. h.

Turbina – rendőr, kötelessége teljes tudatában
Böjte Sándor

Bemondónő – kultúreseményeken (felvételről)
Vajland Judit

A SZTÁR – filmszínházi (felvételről)
Mercs János

Szomszédok, munkások, vendégek, bulizók
Juhász Viktória, Szabó Valéria, Balogh Mariann, Varga Luca, Deák Viktor, Daniel Diaz Fernández, Fényi Máté, Váradi Norbert (a Hajdú Táncegyüttes táncosai),
Ács Vivien Kitti, Kállai Rella, Rabb Alexandra, Bodó Zsombor, Jeges Patrik, Nagy Csaba Attila (a Kenguru Tánc-Sportegyesület táncosai),
Léka Dóra és Steuer Tibor

 

Koreográfus
Katona Gábor

Koreográfus asszisztens
Laczó Zsuzsa

Díszlet- és jelmeztervező
Ondraschek Péter m. v.